Kétségek Háza, ez az otthonom,
és te vagy kegyetlen fogvatartóm.
Egyszer pillantásod tüze bujtogat.
ámde máskor hidegséged fojtogat.
Félre értelek nagyképűn?
Szabadíts meg, mert elpusztít e rút bűn!
Kedélyem mint a tenger,
éltében a hold te vagy.
Vidám és bús állapot
mint dagály és apály játszadoz.
Kergetik egymást folyton,
s e játékban te vagy a bíró.
Vedd elő sípod! Fújj bele!
Ezzel lesz a játéknak vége.
Légy kegyes, hisz lassan felőröl!
Tőled függ bánatom s örömöm.
Szélmalomharc játékunk,
s mi Don Quijote-k vagyunk.
Vagy csak én vagyok szerencsétlen
s te markodba röhögsz?
Mondd, élvezed? Szórakozás számodra mindez?
Ha igen, csak kihasználsz, ha nem ,akkor szeretsz.