Kedves, jólismert szempár s oly forrón tüzel,
Tőled olvadok. A fagy lehet bármily közel.
Most egy régmúlt világból édes új hajtás törne fel,
S én cseppenként gyüjtögetek s locsollak szüntelen.
Forrásodból csillapítom szomjam, de nagyon éhezem,
S ha egyszer leszakítom almádat boldogan vétkezem,
Ámortól megvadulva falnám gyümölcsöd belsejét,
Míg hallgatnám sóhajod, felfedezném édes ízét.
8 hozzászólás
Csokonaisan bájos udvarlás "vitézien" megoldva 🙂
Koszonom…:)
Szia!
Nagyon szép, érzéki ez a versed:)
Szerencsés az a nő, akinek ilyet írnak!:)
Gratulálok!
Erika
Szia,
Nos bevallom ellatogattam "hozzad" es kulon orom mikor olyasvalaki ertekel aki letett mar valamit az asztalra. Tetszett amiket olvastam nalad es meg visszanezek biztosan. Koszonom az ertekelest!:)
Mindenképp örülnék neki, ha jönnél máskor is, ezt én is megteszem:)
Nos szerintem ettől az is olvad, aki olvassa. Gyönyörű verset írtál!:)
Kedves Doreen, koszonom szepen az ertekelest!:)
Nagyon szép, és kicsit vad is..jó, szép, értékes, amit írtál, jó volt olvasni!
d.p.