Szótlan ülök, nézem a kövér földeket,
épp aranyló kalászt ringat a szelíd szellő.
Fájó könnycseppem pillámról legördül,
míg fent fütyörészik a hebehurgya felhő.
Tó tükrében formás fűzfa gyönyörködik,
bájolog, illegeti- billegeti magát.
Szenvedéllyel izzik a fénylő napkorong,
hallgatja az aprócska reménymadár dalát.
Tavililiom peremén béka ül nászt,
derűs koncertje nincs rá szavam, hogy milyen szép.
Hozzá a halak vízi táncot lejtenek,
fodor lebben, s nagyot csobbannak a csöppecskék.
Padon ülök, immár itt botorkál az ősz,
tekintetem a csipkés bérceken révedez.
Köröttem imbolyog az arany, s rőt levél,
ámulatba ejtő ez a Föld, vagy tévedek?
7 hozzászólás
Ez is nagyon szép, tetszik a természet és az ember összhangja. Örülök, hogy olvashattam, gratulálok hozzá.
Kedves Madár!
Örülök, ha tetszenek a verseim 🙂
Köszönöm szépen a gratulációt: Zsuzsa
Kedevs Suzanne!
Ismét nagyon szép képek
Elmélyülsz a természet szépségében.
Kérded:
"ámulatba ejtő ez a Föld, vagy tévedek?"
Nem nem tévedsz!
Szeretettel gratulálok:sailor
sZEP NAPOT1
Kedves sailor!
Örülök, ha tetszenek a verseim 🙂
Köszönöm szépen a gratulációt ls az idézést:
Zsuzsa
Kedves Zsuzsa 😊
Gyönyörű versed jó volt olvasni.
"Padon ülök, immár itt botorkál az ősz,
tekintetem a csipkés bérceken révedez."
Kedvenc "képem" a versből 🙂
Szeretettel: Alkonyi
Köszönöm szépen! 🙂
Zsuzsa
Kedves Zsuzsa!
Ha már " fent fütyörészik a hebehurgya felhő" hát hallgatom én is, általad szeretettel!!
Elismeréssel: pusztai