Járok az éjben a tó partján magam,
fák hallják, hogy dobog érte bús szívem,
hold fénye sápadtan tükröz a vízen,
habba fojtottam száz szerelmes szavam.
Már nyúlnak a vízparti árnyak felém,
de bánatom látva nem riasztanak,
inkább mély sóhajjal szép vigaszt adnak,
fáj az én bús szívem, mert ő nem enyém.
Távoli zene szól, tánc, csevegések,
onnan hol eljöttem, vidám az élet,
míg parton bolyongok, bús álmok között.
Bizony ha rám nézne, szavam eredne,
meg sem lát, így engem úgysem szeretne,
mégis a szívembe rég beköltözött.
2 hozzászólás
Kedves alberth!
Remek!
Vsodaszép érzések!
Gratulálok:sailro
Szép napot!
Köszönöm a gratulációt!
Üdv.: alberth