törés

Kötél a nyakba. Fejek üresen.
Százzal a falba fussál ügyesen!
Vágjad ketté a főgyökeret,
és szorítsd meg százszor a bő kötelet!
Ugassál! Vonyítsál! Hangosan! Sírva!
Jussál feltűnést keltve sírba!
Rántsál magaddal pár embert a mélybe!
Te legyél a gyilkos is… A piszkos is. A féreg!
Emeld a kalapod! Füttyents! Csettints!
Légy bátor és add fel végleg!
Ez nem a te versenyed! Nem a te házad.
Nem a te jövőd és a múltad se már.
Hányjál egy gyalázatost, s terítse nyál
a falat, mi körbe vesz!
Legyen a dac a névjegyed,
s rettegjen a vér a szív, ha arra sétál.
Egy kóbor, vérengző marha kék ár
mossa el a jellemet,
s a művicsor szülte rémisztő grimasz
mögül dacolva ordít a pimasz!
Majdan kemény, hideg, undorító cinizmus
költötte műnevet repesget a múlt…
Mikor a jelen kimúlt…
Sohasem gyúlt halotti láz
után, mikor nem maradt már
csak a vázból,
tisztult képpel a ház szól
egy szót mitől a hideg kiráz:
Nem volt ő gáz,
se jópofa.
A Csalódás volt…
Az ostoba!