Nem érdekelnek az útjelző táblák, az sem ha tilt, ha irányít, megyek,
mert nem tudok várni, ezek az ábrák csak hieroglifák, az utak tévutak,
a sínek töröttek, rohadtul hideg a föld, szakadt szandál leffeg
koszos lábamon, tüskéket gyűjtött a hazug idő a talpam alá, szúr,
mint ott baloldalt az a nyomorult húsdarab a kopott póló alatt,
sár ragaszt a földhöz, s horizont fut felém, rám borul, délibáb
a hóesésben, ingovány, égő nádas, rühös róka marakszik bokámra
pályázva, fagyott egér jut neki, még élek, és nem félek állattól,
csak az embertől, s az közül egytől – önmagamtól, Jézus nem értem
halt meg, én voltam ki keresztre szögezte, ki húsát tépte, érte
még arra sem voltam képes, hogy fejem lehajtsam
megyek. üldözök valakit, esküszöm Isten nevére, elkapom,
makacsságom kitartó, erőm még van – tudom – utolérem magam!