…Bele esek egy verembe.
Próbálok kijutni.
Haladok szemben az árral,
Hirtelen szakadék. Zuhanni kezdek.
De most már szárnyalok angyalszárnyon.
Ki lehet az én angyalom?
Ekkor meghallom hangodat.
Felébredek, angyalszemeket látok. Még álmodom?
Felviláglik: Nem álmodtam, te vagy az én angyalom.
2 hozzászólás
No! -erről eszembejutott, mikor megkérdezte tőlem – egy régenvolt szerelmemnek a testvérbátyja- hogy mit tennék, ha bele esnék egy hatalmas verembe?
– Azt hiszem, hogy haza mennék és hoznék egy létrát, hogy kijöhessek onnan…
Ennél a versnél, hasonló érződik.
Soronként odavetett tőmondatai nem hordoznak különösebb mondanivalót.
Talán egy igazi versnek lehetne a vázlata.
A címben a “tortúrák” sánta!
Ha jól belegondolunk akkor egy álomra hasonlóképpen emlékezünk. Ezt az érzést, ill. szaggatottságot hivatott sugallani ez az írásforma. Nem rémálom szokott az lenni hogy zuhansz és csak zuhansz de sehogy sem érsz földet? nekem volt már egy-kettő ilyen és tulajdonképpen erre és a hasonló élményekre gondoltam.
Sajnálom hogy nem értetted. Azért köszönöm.