Üvegkoporsóba zárt magány
Vergődik lihegve.
Agyagból gyúrt társtalan éj
Mélyén zselészív dobog…
Legszebb álom vál’ valóra
Nyáresti szélben, ében fekete
Égen, csillagáradatban, tücsökzene
Muzsikál hozzá kis éji zenét.
Meteorok száguldanak,
Halált álmodva, s mikor elérik
Az ionoszférát, dalolnak haláléneket,
Majd millió atomra robbanva elégnek…
Szívem homokóra, sem rugója,
Sem mutatója, csupán apró homokszemcsék.
Némán ketyegnek halomba,
S a lomha idő felfal…
Halkan susog a gesztenyefa lombja.
Hallod a rigót? Álmában is füttyög
Párjához búvik, óvja.
S a homályos reggelek borzongásába
Tejfehér köd hulláma gomolyogva kúszik.[IG_KITOLT]
2 hozzászólás
Nagyon jó lett ez a vers Kedves!
Átjönnek a képek.De nem fog felfalni az idő:))
Majd teszünk róla:))
Köszönöm Kedvesem! 🙂