Tudod, talán haragudnom kéne 18+

Petri Györgyi, alias Vezsenyi Ildikó

– Petri Györgynek ajánlva –

Tudod, talán haragudnom kéne.
Mert a kapud elé állítottál, s kikapcsoltad a mobilod.
Ha én tettem volna ezt, most hányadán állnánk?
Lenne-e máskor, másik alkalom, vagy soha többé nem keresnél.
De miért, hogy ez nálam másképp működik?
Hogy nem adom fel, s nem vonom le a konzekvenciát…
s kész lennék újra várni rád.
Vagy hozzád elindulni, ha hívsz, ha vársz,
nálam készségesebb nőszemélyt nem találsz.
*
Megálltam, lenn voltam, s nem írtam neked.
Nem kérdeztem egyenesen rá:
A Hold telik, kimenős vagy-e reggelig?
S nem vártam a választ izgatottan,
mégis félve, alkalom lész-e?
Kisméhészem Te, akire várok, várhatok.
Vagy inkább, lerészegedésé az éj, alibiként,
hogy a készséges pinát így elkerüld valamiképp.
Hisz akkor, van jó ok elbliccelni a dugást.
A megmérettetés tolódik – vivát!
Várat magára.
S a kép (amit rólad festenék,
hogy napjában 3×1 menet belefért)
átkarikírozása egyelőre, elhalasztható.
Na, jó!
*
Gondolat-peték érnek,
tű-repedések,
megtermékenyítő akarások,
bolond, vággyal tankolt
gondolat-sperma versenyek,
ki lesz maradó?
*
Felállt, felkapott, két lábam dereka köré fonta,
úgy hatolt belém, dákóját nyomta, felnyársalt,
felhúzott róla, ritmus szerint le-föl, le-föl, le-föl
mozgatott a rúdján. S én nem tudtam másra
gondolni, mint rágódni testem súlyán, csak
arra, szegény fiú, jaj mily nehéz vagyok neki.

Mikor letett, gyorsan ígértem, hisz mi az nekem,
leadok pár kilót, diétaképpen. Megnyugtatott.
Mondta. – Nem kell, így pont jó vagy nekem!
*
Azt akarom, hogy szenvedj a hiányomtól,
hogy írj rám! Hogy könyörögj, hogy jöjjek,
hogy nem kell más neked, s csak egy szavamba kerül.
S akkor újra, egymásnak feszül, testünk-lelkünk.
*
Azt akarom jussak eszedbe, hogy lesd a pöttyöt,
hogy a fészen fenn vagyok-e este, reggel, minden
napszakban, hiányom erősödjön, akard Te is,
vágyam el ne hagyjon! Míg élünk, ne lohadjon.
*
Olyan nekem az írás, mintha végtelen fércet fejtenék,
hogy megvarjam belőle az álomszép menyegzői
hófehér ruhát.
*
Nem vaginám vagy muffom van nékem,
hanem sebem a lábam között.
Egy nagy, bides-illatos sebem,
ami napokig bomlott spermát
váladékozik utánad.
Hiába a mosdás.

Agyalapi mirigyem boldogság hormont termel,
valahányszor levetett bugyimat szagolom,
mint hímes illatod

Mennyi-mennyi emlék, mi szívemen porlad szét.
Mennyi-mennyi élet, mi halállá érett.
Befejezetlen kísérlet.

Mennyi-mennyi sóhaj, beteljesült óhaj,
elnyomott gondolat. Ki nem mondott,
megszegett, megszakadt.

Kígyóbőr inges ifjú gyöngéd ölelése,
nyálas csókja, szemtelen bókja.
Keresztbe tett lába lábam közé vágva,
szívem kék madarát kalitkába zárja,
letakarva, éhen-szomjan hagyja magára.

Tudom, mi történik.
A testem sallangja, leválik lelkemről.
Kiválik, mint idegen szubsztancia,
miközben éterin átjárja a hely szelleme.

Bíkísben vagyok hon, itt az én világom.
Iskolám ez a hely, illik hát kijárnom,
mielőtt időm letelik, s ameddig,
tanköteles vagyok.