Tudom, hogy szeretsz, ha nem is mondod soha,
ha akaratod rám erőltetett és ostoba,
mikor vérem serken rozsdás tű-szavadtól,
akkor is szeretsz, ha lábad épp a földbe tipor.
Mindent megteszel értem, fennen hirdeted,
szemlesütve ezért nap mint nap hálát rebegek,
és tudom mindig, mikor észre sem veszel,
akkor is szeretsz majd, mikor koporsóba teszel.
Néha mosolygok is, enyém a nagyvilág,
Legtitkosabb vágyálmom az, hogy ne szeress tovább
6 hozzászólás
Kedves Boszika!
Fájt és átéreztem, ahogy olvastam.
Nagyon jól, szép képekkel, szinte vésted a versedben, hogy szabadulni szeretnél.
Szeretettel gratulálok írásodhoz: oroszlán
köszönöm Oroszlán!
Megértettél!
Erős, határozott, kifejező verset írtál. Meglepő, hogy egyszerű, hétköznapi szavakból milyen egyedi művet hoztál létre. Nekem csak egy dolog hiányzik, a végéről a felkiáltójel, szerintem nagyon odakívánkozik. Mindez csekélység, az írás remek lett.
Üdv.:Tamás
Köszönöm Tamás!
Nagyon jól kifejezted az érzelmeket, nekem teljesen átjött minden, amit épp akkor éreztél és ide leírtál. Nagyon tetszik a versed, szerintem máskor is benézek!
Szeretettel: Evelyn
Köszönöm Evelyn :)))
szeretettel. Erika