Tudsz e szeretni édesem,
ha hozzád bújok ma éjjelen?
Ölellek, forrón csókollak,
s karomban ébredsz majd holnap.
Tudsz e szeretni tubicám,
ha olyan leszek, mint Don Juán?
Szerelmes szókat suttogok,
éretted tűzben lobogok.
Tudsz e szeretni engemet,
ha elkerülnek az emberek?
Ha mindenki megvet engemet,
S kívüled senki nem szeret…
Tudsz e szeretni engemet,
ha olyan vagyok, mint kisgyerek?
Néha durcás és rossz vagyok,
olyankor sokszor duzzogok…
Tudsz e szeretni, angyalom,
ha félre lépnék egy szép napon?
Mert ugye, honnan tudhatom,
néhanap jöhet egy alkalom…
Tudsz e szeretni engemet,
ha pocakom körül nem érheted?
döcögök, izzadok a napon,
majd mikor elhízok nagyon.
Tudsz e szeretni majd akkor,
ha vállamat nyomja az aggkor?
Reszket a kezem, s horkolok,
pedig hát az is én vagyok!
Tudsz e szeretni kedvesem,
ha nem kelnék fel egy reggelen.
Derűsen őriznéd emlékem,
ha néhai lennék már régen…?
4 hozzászólás
Szia Kedves Albert!:)
Tuti…szeret…mindig, minden korban…:):):)
A bizonyítást pedig rábízzuk!:):):)
Kissé aggódó versed jól sikerült!…
Szépek a páros rímeid is!
Üdv: Lyza
Kedves Lyza!
Hiába, ilyen az ember! Mindig aggódunk és sokszor ok nélkül… 🙂
De azért nem árt vigyázni a horkolással és a túlsúllyal sem…
Üdv.: Alberth
Kedves Albert!
Ta aztán sok mindent felsoroltál. De biztosan szeret akkor is…
Tetszett a versed!
Barátsággal Panka!
Igazad van, kedves Panka! Így is szeret, de bántana a lelkiismeret ha nem próbálnék jobban megfelelni… 🙂
Üdv.: Alberth