Néha úgy érzem
magam, mint gyermek,
születnek bennem
távoli tervek,
s nem rendelkezem
időm felett,
a homokórám
pereg-pereg…
Alkonyi szellő
árnyakat kerget,
szállnak fölöttem,
mint könnyes felleg.
Kérdezem tőlük,
mi fáj nekik?
Nehéz a szívük,
azt üzenik…
Néhány évtized
előttem áll,
futhatok friss, új
álmok után.
Bár a zeniten
túl vagyok én,
elbukni késő,
él a remény…
6 hozzászólás
Az ember sosem tudhatja , mikor van túl a zeniten . Kételkedjünk benne , hogy mögttünk van .De mindent egybevetve könnyű és mély bölcselkedés sugárzik a sorokból .
A gyerek valóban így érez ? …
A második strófa természeti képe élesen elkülönül a megelöző és a következő strófától . Ezzel nagyon felhívja magára a figyelmet . Az árny – talán meglepő , de nekem a halottak túlvilági árnyát jelenti . Szívük nehézsége az élet nehézsége , amiben semmiben sem különbözik a másvilág és az evilág .
És igen , elbukni késő , talán már a zenit előtt is , talán mindig késő . Él a remény , már a zenit előtt is , mindig .
Köszönöm a részletes elemzést, mely elég jó meglátásokat tartalmaz. Nem tudhatjuk eljövendő éveink számát, de azt tudjuk, hogy átlagban az emberi élet milyen időtartam, s hol van a zenit ebben. Azon túl is lehet szép az élet persze, de átlépünk egy bizonyos csúcson. Innen már a panoráma szűkül, de azért még van… s erről szól a vers. Mindig tudjuk, mi az mi már késő lenne, s mi az amiben érdemes reménykednünk.
Üdvözlettel: alberth
Tartalmilag mély, formailag könnyű, gördülékeny vers. Megérintett. Furcsa lehet, de nekem az utolsó két sor, az "elbukni késő, él a remény" azt üzeni: kard ki kard! 🙂 Gratulálok!
Üdv: István
Köszönöm az olvasást, az elemzést és a meglátásokat a vers végén is. Végül is a zeniten túl már a bukás lehetősége szűkül, hiszen nem mi leszünk az élharcosok, de van sok tapasztalatunk és küzdeni már régen megtanultunk. Kívánok még sok boldog névnapot neked!
Üdvözlettel: alberth
Köszönöm szépen! 🙂
Én köszönöm az értékelést! 🙂