Érzelemmel évtizedek égisze alatt,
szövetségben döntve – építve makacs falat,
lelkünk vázát átplántálva, mentve az időt,
élet – párbajokat nyerve napnyugták előtt.
Nem nagy ügy, mondhatod te is, átéltél sokat,
megbecsültél, nem tiportál közben másokat.
Bár nem érted, mikor miért lobban gyűlölet…
Levélhullásról nem a fa, hűvös ősz tehet.
Csodálkozol: más nem bírja zord tél szigorát?
Újabb század is csak értelmetlen halált lát?
Töprengésünk, csönd és meleg mély álomba dönt,
s mi keressük valahol az elveszett időt.
1 hozzászólás
Kedves soltissimo!
Ha keressük, akkor meg is találjuk.
🙂
Szeretettel: Szabolcs