Tűz kellene nekünk, mely az égből jövő!
Várost és házakat, mindent felperzselő!
Rájönnénk: világunk minő sérülékeny,
Látnánk: „erős” lényünk mennyire törékeny!
S még tűz kéne megint! Földből kiáradó,
Izzó, olvadt kővel mindent elborító!
Szennyezett bolygónkat így téve tisztába:
Zárva sötét múltunk hűlő kősziklába!
Vagy inkább olyan tűz, mely a szívünkből jő!
Elsötétült lelkünk tőle lenne fénylő:
Szív-tűzfényt árasztva az egész világra
Hasonlóvá válnánk Isten képmására!
Ám, ha a szív-tűzláng nem nő meg mibennünk:
Ha nem tanuljuk meg, hogyan kell szeretnünk,
S elhagyva a Mammont, önzetlenül tennünk:
Pokol tüzén kívül mást meg nem érdemlünk!