Tűz lobban bennem
és éget,
én hagynám kialudni,
de csak lobog,
félek elégem.
Mi gyújtotta meg?
Kitudja,
egy szempár,
egy mozdulat,
vagy te magad.
Már késő minden,
hát hagyom
hagy égjen.
A jég elolvad
és lángra gyújt téged.
És ha nem,
hát jég maradsz.
Én tovább égek,
egyszer majd
kioltom magam.
Én jég leszek,
meghal minden,
egy kicsit én is,
és nem ég már semmi,
kialszik örökre.
12 hozzászólás
Ne hagyd kialaudni azt a lángot, inkább gyújts vele fényt, gyújtsd fel a világot!
Nagyon szép vallomás! Gratulálok!
üdv.:
hamupipő
Nem hagyom, talán ha a következő verset amit felrakok elolvasod, majd meglátod. Köszönöm, hogy olvastad a verset.
Ilyen lángolás nem tud kialaudni, gratulálok nagyon szép, a vége picit jeges, de a lángod újra lobban, ez érezhető:)
Köszönöm kedves Sleepwell, hogy olvastad a verset. Szerintem már újra lobbant.
Olyan ez, mint a vicces gyertyák a tortán, elfújhatod százszor is, mégis újra lángra lobban. És ez így jó.
Hanga
Igen kedves Hanga és ebben ez a jó. Köszönöm, hogy olvastad a verset.
Akinek a szíve ilyen szép lánggal ég, melengessen, világítson inkább minél tovább:-))
Köszönöm a kedves szavaidat, kedves Sonly. Mindig nagy öröm ha olvasod a versemet.
Szomorú,szép vers, benne a kezdet és a vég…Remélem, nem lettél jég!
Nem-nemlettem jég, bár akkor úgy éreztem azzáválok. Köszönöm, hogy olvastad a verset.
Kedves szhemi! Tűz és jég… Így dobál bennünket a Végzet(?!) és nagyon sokszor nem tudjuk mit tegyünk, hagyjuk magunkat égni, vagy megfagyni. Ellentétre építetted a verset és e két pólus között vergődik a költői ÉN. Sokak azonosulhatnak az ábrázolt helyzettel. Érdeklődéssel olvastam. Katalin
Köszönöm kedves Katalin, ilyen a szerelem. Televan végletekkel. A fellegek és mélység, vagy boldogság és bánat, tűz és jég, élet és halál. Örülök, hogy olvastad a verset és máskor is szeretettel látlak.
Üdvözlettel: József