Úgy várnálak

Úgy várnálak, mint
sajgó szív az Úr kezét,
nedvért esdeklő rét,
a felhők permetét,
kalitkában vergődő madár a
menekülést.
Hegycsúcs a hófehér kucsmát,
gyermek édesanyját,
zongora finom ujjakat,
vászon a táncoló vonalat.
Úgy várnálak,
mint templomlom ajtaja
a megnyittatást,
s tornyában gubbasztó harang,
a bólogatást.
Úgy várnálak, mint holt
a háztetők közt toporgó harangszót,
s mint élő, a madárhangot.
Úgy várnálak, mint
magzat az életet,
tagadva a végítéletet…