Új reggelre ébredve fényt lát szemem.
Elvakít, de melegsége is átjár.
Miközben alakot ölt,lehunyom hát,
s őt lágyan fogadja az ágy öle.
Puha tollak közt fekszem vele csendben,
hallgatva az ébredő világ hangját,
karjaimba zárom napsugár-alakját,
e fény-szülte,gyönyörűséges testet.
Szerelmünk táplálja és óvja tüzét,
mely, mint a hős görögök tüze örök
Semmi sem onthatja ki ékes létét.
Ez a melengető, forró, láng-öröm
Lelkünkben majd ott lobog mindörökké
s minket haláltalan éjben összeköt.
3 hozzászólás
Kívánom neked, hogy úgy is legyen, mint ahogy leírtad! 🙂
Nagyon szép vers szemléletes képekkel!
Grat. Gy.
Kedves Edveron!
Nagyon szép lett ez a versed! Szépen fejezed ki az érzéseidet!
Szeretettel: Falevél.