A kertek alatt rág a féreg,
Épp testemben épphogy élek,
Döglődöm már, nem remélek,
Férgeinknek táp a méreg.
Itt a sorsod csupa báj,
Egy fogad van, az is fáj,
Mondhat bármit balga száj,
Magánkézben már a vár.
A rothadás csontig hatol,
Elpusztul a fa és bokor,
Magor, Hunor elvándorol,
Mindenütt jó… de legjobb sehol!
6 hozzászólás
Sajnos azt kell hogy írjam én is így vagyok.
Aki tud menekül, de ez ma már megengedett….
Ki érti ezt mert én már nem!
Igaz, és a mai valóság, csak azok nem érzik akik fenn lubickolnak!
Tetszett a versed! Gratulálok!
szeretettel-panka
Köszönöm szépen.
Kedves Norton!
Szívesen megcáfolnám, de sajnos nem tudom, nincsenek ellenérveim. 🙁
Szeretettel: Zsóka
Kedves Norton!
Az utolsó két sor hihetetlenül sokat mond!
…
Egyezek!
Üdv:sailor
Szia Norton !
Sajnos eljutottunk oda, hogy tényleg nincsen már otthon, a szó legnemesebb értelmében.
Szeretettel olvastalak: Zsu
Köszönöm a hozzászólásokat!