bocsánatodért esedezem
mert fohászkodtam hozzád
s mégis bűnbe estem
neked s a világnak
parázna angyalokról énekeltem
szerető öleléskere vártam
virrasztó magányos éjszakákon
Bocsánatodért esedezem Uram
az emberi lét utolsó
harmadában
amikor elmaradhat bármikor a
holnap
egy öreg hölgy kézcsókját siratom
Schindler listája hegedűjét
hallgatom
s csorog a könnyem
a népedért
zsidóért és magyarért
egyre megy
és a bánat hiába marcangolja
értük
a szívemet semmit sem ér
kevés
ami megtörtént már jóvátehetetlen
ami történik velünk
elkerülhetetlen
a MeinKampfot megírta már egy gonosz
s van aki használni fogja
Uram
leborulok a földre
a porba
a bocsánatodért
SEGÍTS!
2 hozzászólás
Kedves István! Nagyszerű vers. Mint egy többször feltörő sírás, ami az egyszavas sorokban csendesedik, de aztán újult erővel jön elő. Egy ember fájdalma, aki nemcsak a saját bűnei megbocsátását várja, hanem magára veszi az egész emberiség eltévelyedését. Emberi fájdalomból átmegy krisztusi fájdalomba.
Üdv: Kati
Kedves István!
Csodaszép ez a vezeklő fohász!
Szeretettel gratulálok hozzá.