A bűn szövétnekén aligha látok
ma át, csupán a béna félelem,
mi rút polipkezét szorítva átfog,
s tudatja, elrabolja mindenem.
Hiába, nincs megállj, a késztetés nagy,
hisz ők az új uralkodók ma már,
esélyt e förtelem megélni nem hagy,
kreálva rá ezernyi új szabály.
Vigyorgva fojtogat világuk egyre,
a lelkemet törik, de nem lehet,
hiszen, ha majd elindulunk a hegyre,
a jellemünk szakít nekünk teret.
S az új pasák ezerfelé szaladnak,
ha karjainkra megremeg Buda,
szerethető világa lesz a napnak,
mikorra mind megérkezünk haza.
2 hozzászólás
Kedves Imre,
Gyönyörű ez a vers. Igényes versformába csomagolt társadalomábrázolás.
A bűn szövétnekén már átlátni sem lehet, a megfélemlítés eszközeivel tartják sakkban a társadalmat.
“esélyt e förtelem megélni nem hagy,”- a reménytelenség uralja az életünket.
A lélektörés nem lehet sikeres hiszen:
“ha majd elindulunk a hegyre,
a jellemünk szakít nekünk teret.
S az új pasák ezerfelé szaladnak,
ha karjainkra megremeg Buda,
szerethető világa lesz a napnak,
mikorra mind megérkezünk haza.”
Lenyűgöztél! Mély elismeréssel és körülölelő szeretettel gratulálok.
Napfény
Kedves Napfény!
Megtisztelő soraidat hálásan köszönöm.
Barátsággal, Imre