Ahonnan jöttem, ott némán sír a jajszó,
Kolduló vágy hangját befedi parancsszó,
Segélyt kérő kezek, ha magasba szöknek,
S menedéket kérnek szegény üldözöttnek,
Ha felszegi fejét a búsuló bánat,
És mozdítani próbál egy lebénult lábat,
Ha rózsaszín álmok törnek fel a mélyről,
S elszabadulnának e tengerfenékről:
Mindig van egy tiltás, mi gátat szab ennek,
Mindig van egy őrszem, kit utadba tesznek.
Ahová készülök, ott merész az álom.
Parányi eget kapsz ott egy virágszálon,
Felhőkbe burkolod ott a reménységed,
Játszi szellők között lebeg ott a lényed,
A madarak dalát ott a fül, ha hallja,
Mámor-ízű hangon slágerként dúdolja,
Millió óhajból fonnak ott fonalat,
Azzal díszítenek fényből emelt falat.
Messze van az a hely, de szemem már látja,
Hol kell ráfordulni arra a világra.
4 hozzászólás
Szép! Még ráérünk meglátni azt a világot. Bár születésünk után , rálépünk az a felé vezető útra.
Selanne
Igen ráérünk még meglátni, talán nem is akarjuk, mégis a belső szemünk előtt sokszor feltűnik-e kép. Örülök, hogy olvastad a versemet.
Üdv.: Millali
Két különböző hangvételű versszakot olvastam, aztán úgy éreztem az elsőből menekülni kell a másodikba. Meg kell találni a boldogsághoz, vagy a boldoguláshoz az utat, bár senkinek sincs előre kitaposva, még ha úgy is érzékeljük másoknál. Versed ilyen gondolatokat ébresztett most bennem. Ám a másvilág is eszembe jutott, de arra még ne gondolj, ki tudja mi vár ott? Szerintem senki.
szeretettel-panka
Két különböző hangvételű versszakot is írtam, azért is választottam el ilyen feltűnően. A többi dologban teljesen egyet értünk, és örülök, ha ilyen tisztán olvasható a sorok között az akaratom.
Köszönöm, hogy olvastad a versemet.
Üdv.: Millali