Ha volna még időm, föléd hajolva
utószor ájuló szemedbe néznék,
akárha régi éjszakánk dobolna
a szíveink falán ütemre; még-még!
Eloldanám a köntösöd remegve,
kibontanám belőle lassan aktod,
a lelkem újra még beléd szeretne,
nem érne láza hajnalig se partot.
Talán a reggel engem ott is érne,
lebegve homlokodra hullna csókom,
sajogna bár a szám, de hát miért ne,
ha kell, a vágy belé vadul harapjon.
Ha volna még időm, meg is köszönném,
de hát a sors ladikja vár a parton,
aludj tovább, te, régi-régi tündém,
ez éj az álmaidba megmaradjon.
4 hozzászólás
Kedves Imre!
“Ha volna még időm, meg is köszönném,
de hát a sors ladikja vár a parton,
aludj tovább, te, régi-régi tündém,
ez éj az álmaidba megmaradjon.”
Csodaszép vers!
Szebbnél szebb érzésekkel díszített!
Gratulálok!
Barátsággal:sailor
Szép napot!
Kedves sailor!
Örülök, hogy tetszett.
Barátsággal, Imre
Kedves Imre,
lélegzetelállitóan szépséges ez a szerelmes vers.: léleksimogató, gyengéd és mélyen érintő.
Érzelemszelencédből a legértékesebbeket vetted ki hogy gyönyörű versképekké olvaszd őket.
Lenyűgöztél páratlan alkotásoddal.
Mély elismeréssel és körülölelő szeretettel gratulálok.
napfény
Kedves Napfény!
Köszönöm megtisztelő soraidat.
Barátsággal, Imre