nem alszol többé már karomba bújva.
Szívemben tombol még tengernyi érzelem,
égeti, perzseli szerelem újra.
Senki sincs már velem,
senki sincs már velem.
Látom még arcodnak minden szép mosolyát,
látom és sírok, mert nem vagy itt velem.
Szívemet perzselő isteni adomány,
álnok és gyönyörű vágy, szent Szerelem!
Senki sincs már velem,
senki sincs már velem.
Miért él a Remény szívemben, kérdezem,
miért él, ha ő már régen feladta?
Mit kell még megtennem, hogy újra szeressen?
Fogytán van erőm, de szívem még bírja.
Senki sincs már velem,
senki sincs már velem.
S ha egyszer egy borongós téli reggelen
elhagyott sírom mellett visz el utad,
térdelj le, epigrammámra vesd szemed,
söpörd le a kopott kőről a havat:
"Senki sincs már velem,
senki sincs már velem."
6 hozzászólás
Szia Jox!
Ez igen!
Ez nekem is tetszik! :):):)
Gratulálok!
Csak így tovább!!!:))))
Puszi: Lyza
A viszonzatlan szerelem sajnos nagyon fájdalmas tud lenni, ezt olvashatjuk ebben a versben is. Nagyon jól sikerült alkotás.
Fel a fejjel kedves Joxemi, a szerelem már csak ilyen…
Szépen írtál róla: Tibor
Szép a versed kedves Joxi!
Csak így tovább!
Hajrá!
Barátsággal Panka!
Üdv Joxemi!
Ismerős érzés. Nehezen, nagyon nehezen, de elmúlik.
A vers pedig nagyon jól sikerült! Kifejezi a fájdalmat.
Jobbulást:
FT art-társ
Szia Joxi! 🙂
Megfogott a versed, igazán jól sikerült!
Szomorú, fájdalmas, de nagyon szép! Ha lehet választani, akkor én az alcímre szavazok inkább. 🙂
Gratulálok, egyre jobb! 🙂 (Mármint a szerkezet. A többi majd az lesz.)
Szeretettel: Kankalin