Utolsó szavak a haldokló Földhöz
Bőröd betontengerek sértik,
emberek a fájdalmad nem értik,
fa gyermekeid kíméletlenül írtják,
s csak a gyűlöletet szítják,
állataid ketrecbe zárják,
a haszont, a pénzt várják.
Vizeidbe mérgüket öntik,
kik a hatalom maszkját öltik,
ó, dehogy gondolnak már bele:
ha halsz, ők is halnak veled!
De mielőtt végleg kialuszik fényed,
lassan elsorvadva, de nem félve,
gondolj azokra, kik tiszteltek,
tudatlan állatokra és növényekre!
9 hozzászólás
A mondanivalód nagyon tetszik, de nekem kissé sántít a vége. Egyrészt tudatlan állatokról és növényekről beszélsz, ami rendben van, ugyanakkor az előtte lévő sorban azt írod, hogy ezek a tudatlan állatok és növények tisztelik a földet. A tiszteletre nem képes sem állat, sem növény. Ezt leszámítva, teljesen egyetértek a mondanivalóval, és tetszik is a versed.
Nagyon eredetinek tartom a gondolatot, és a stílust is ahogyan összeraktad ezt a verset. Én azt gondolom, hogy a "…tiszteltek", a versedben talán nem azt a fajta tiszteletet jelenti, amire ember a klasszikus értelemben képes. Tisztelni lehet valamit úgy is, hogy egyszerűen csak meghagyjuk eredeti valójában, nem veszünk el belőle, nem rakunk hozzá, egyszerűen csak élvezzük hogy van.
Sokat adtak a soraid, mert efféle gondolatokat ilyen formában még nem olvastam, és ezért igazán élvezetes volt!
Gratulálok: A.
Nos maga a mondanivaló nagyon jó, Néhol kicsit akadozik, de megérné még finomitgatni. Szerintem, de ez a te versed.
Dehát végül is kik sérti a testét?Az ember nem az ő gyermeke?Szerintem éppen a gondolat sántít,mint verselés van benne megkapó.
Tisztelettel!
Válaszolva:
Köszönöm a dícsérő szavakat és a kritikákat is, mert azokból tanul az ember! 🙂
Ez a versem még régen, múlt év novemberében született, és azóta sokmindenben változtam (hohhó, talán fejlődtem is, bár ilyen állításokkal vigyázok)…
Azt hiszem, az állatok hiába tudatlanok, ösztönből szeretik és vigyázzák a Földet.
Az emberek pedig igen, ők is (mi is), a Föld gyermekei vagyunk, de milyen gyerek az, aki bántja a jó anyját?!
Azt hiszem, csak a kiindulópontunk különböző, ebből adódik, hogy bizonyos dolgokat másként értékelünk. Számomra a szeretet, hűség, tisztelet stb. kizárólag az emberhez (értelem) köthető fogalmak, de elfogadom, hogy más másként gondolkodik. A versed szép, és a mondanivaló mindenképp fontos.
Hát, lehet Arany…
Azt hiszem, ki merem állítani, mert igaz, hogy gyerekkoromban a legjobb barátom a kutyánk volt. Talán eddig Ő az egyetlen, aki úgy fogadott el, és úgy szeretett, ahogy voltam. És egy-egy reményvesztett pillanatban egy dal jobban vígasztal, mint bármelyik ember, és szerelmes tudok lenni a Tavaszba, és ezernyi érzést tudnék felsorolni, amik nem emberekhez kötnek (ez persze nem azt jelenti, hogy embereket nem szeretek). 😀
Érdekes dolog, mert nekem meg az idegen, amit te írtál… Hümm.
Köszönöm a véleményed!
Kreeteeka
az plussz egy pont, nem is inkább több pont, aki legalább elgondolkozik ezeken a dolgokon, ha még verseb is írja még jobb 🙂
most nálam a tartalom kicsit elvitte a formát, de nem tudom nem szóvá tenni az egy verben már rengetegnek számító ragrímet. régen nem is figyeltem a verseimnél, hogy ragrímezek-e, de valaki kopogott, kinyitottam az ajtót, meghallgattam mit mondott, és abban volt valami. (néha rámtör az ilyen fogalmazás XD) szerintem próbálj meg ne ragrímeket használni, vagy legalábbis nem túl sokat, úgy jobbak és értékesebbek lesznek a verseid.
am. én is írtam már hasonló témában, de én valahogy mindig Kyoto-nál kötök ki.
Nola
Helló Nola!
Hm, szánom-bánom, hogy csak most válaszolok neked, de valahogy elsiklottam ez a vélemény felett.
Hát igen, a ragrímek. Ezt a verset már elég régen írtam, de nagyjából időrendben próbálom felrakni az írásaimat (nemrég csatlakoztam az oldalhoz). Az újabb verseimben már nemcsak a ragrímekre figyelek, de a szótagszámokra is… (de ehhez sok-sok versírás szügségeltetett… olyanok, amik nem sikerültek jól).
Azért köszönöm, hogy szóltál!
Kreeteeka