Üvegfalak mögött vagyok,
dörömbölök, kiáltozok,
nem hallja meg senki sem…
Dobbantok a padlón,
de csak én érzem a rezdülést.
Ököllel verem a falat,
de nem látják meg a repedést.
Elhaladnak előttem,
nem látják, hogy itt vagyok,
méregtől remegve, elkeserdve,
kínomban már csak hallgatok.
2 hozzászólás
Kedves Yorkiee!
Ezt a témát több szemszögből is meg lehet közelíteni, igazából ebből a versből nem az egyénre terelődik a hangsúly – annak ellenére, hogy persze az egyén a centruma a történéseknek -, hanem úgy érzem inkább a környezet kapja a nagyobb hangsúlyt, ami egyáltalán nem baj, sőt, talán ez az egyik nagy érdeme a versnek, hogy egyfajta viszonyulást mutat meg. A problémám a verssel kapcsolatban mindössze a ritmus, ami számomra rendezetlen -lehet, hogy az állapot még nagyobb hangsúlyozása érdekében? -, és a ragrímekkel nem igazán állok barátságban, de erről nem tehet senki sem, csak én. Összességében jó vers, bár lehetne még fokozni, rendezni. Gratulálok és további jó alkotást kívánok!
üdv:
Zsuzsa
Kedves Zsuzsa!
Először is köszönöm, hogy elolvastad a verset és hozzászóltál. A vers lényege a nyugtalanság, magányosság, össze-visszaság, zavar kifejezése. Az egyén kitörni vágyása áll szemben a környezet érdektelenségével, közönyével. A ritmus rendezhetetlen, ez tény, de ennek nem is ez a lényege:)