Göcsörtös tökök között pörögtök,
az agyamba életutálatot hörögtök.
Gúnyos táncot járva már ma
sokszínű rosszat sugalltok, mint páva.
Nekem nyugadalmat nem adtok,
gonoszak, rosszindulatúak vagytok!
Azt mondjátok, nem, ez így nem jó,
az élet olyan fehér, mint a hó,
vagy fekete, mint a holló.
Ha már eltérés van a tökéletestől,
bekebeleztek szőröstül-bőröstül.
Nem hagytok élni, nem merek kérni!
Pedig szellemvilágból jöttem, a lelkem halhatatlan,
mégis mindig forrongtok, mint egy katlan!
Van az Őrangyal, de ti letiltatok róla,
Ó ugyan!Úgysem működne, hó-ha!
Neki ugrok mindig újra meg újra,
hátha válthatok új mozgatórugóra,
melyet nem a félelem motivál,
Jaj, senkinek bántót ne mondjak már!
De csak ideig-óráig tudom tartani,
az agyamban pozitív dolgokat hallatni.
Majd jön egy apró, pici, banális dolog,
ami miatt a kerék régi vágásban forog,
s újra, igen, megint , ismét , mi van?
A legfőbb idegrendszerem kivan.
Miért, miért, miért? Azokért az átkozott
Negatív gondolatokért.