Bevezetés
Igazságos kézbe adjuk vádiratunk,
bíránk a magyarok igaz Istene.
Büntetése majd minden bűnösre lesújt,
előtte senkinek nincs búvóhelye.
Éljen rettegésben minden féreg-fő,
sápadt éjszakában hallja: áruló!
Íme a bűneik, íme a vádpontok,
melyekben ítéletét várjuk most:
2
Szándékos félrevezetés
Íme, első vádpontunk, tisztelt Esküdtszék,
sokan megszenvedik,
és aki panasszal élt volna, elküldték,
mondván: ellenkezik!
És az állástalan szegény ember, aki
nem mer még meghalni,
hisz tán elhiszi, amit hazudtak neki,
hogy majd munkát adni
valamilyen javaslatot dolgoznak ki…
Eh! miért is tennék!
A pénzt a zsebükből (bármelyikünk szerint)
kicsúszni engednék?!
Oh! bocsánat, hogy ily hirtelen kitörtem,
sajnálatos eset;
most már visszafogom magam, megígérem,
tárgyilagos leszek.
Programjukban Kánaánt ígértek nekünk,
mondták: teljesítjük!
Kérdésünkre már mi magunk felelünk,
másét elfelejtjük.
Aztán „talán teljesíthetőek”, közlik,
s nevetnek magukban,
hisz a birka biztosan nem fog rájönni,
mekkorát hazudtak.
Következik a „Hát… nem egészen” – korszak,
mikor már nem biztos,
hogy betartják, mit a kampány alatt mondtak,
s minden akta titkos…
azzá lesz az eljövendő nyolcvan évre
az összes szennyesük…
Miért nincs országunkban vagyonmérleg?
S hol a becsületük?
Íme, tisztelt esküdtek, ez az igazság,
a hazugság az úr.
Tiszteletdíjat, kenőpénz-mosást talál,
aki mélyebbre fúr.
Üres ígéretekkel irányítanak
itt egy birkanyájat.
És aki eddig birka volt, az is marad,
kit nyírnak, s levágnak.
És azok vagyunk, valóban azok vagyunk,
hisz nem lépünk végre!
Nem érdemlünk életet, hát kipusztulunk,
ezért hoztak létre.
Gyáva a nép, s mindörökre gyáva marad,
eladta lelkét rég,
unt életkedvünk elfogy egyszer, s kiapad,
földünket mossa vér!
3 hozzászólás
Hmmm… verses helyzetelemzésed fájdalmasan pontos! Nem politizálok, a vers viszont nagyon a helyén van! Gratulálok!:)
Szia Joxi! 🙂
Megmondtam, hogy ez a te műfajod!
Nagyon tetszik! 🙂
Kapd elő a tollad, írj még ilyeneket! 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves Joxi!
Nagyon dühös vers.Ütős.Engem a politika sírba visz. Még gondolatától is rosszul vagyok.
Nyugodt embereknek való ez a versed.Az biztos, hogy ez a Te műfajod.
Barátsággal:Ági