Vágom a fát,úgy sikit hangja,
Ahogy a testét kettémarja
Az acélpengék éles karja.
Megdermedt a nagyvilág.
A remény magjából ültettem,
Szivem szeretetével öntöztem
Most összevágom és tűzre teszem.
Hátha olvad a világ.
Hátha csodát teremt lángja,
Mert a szeretet tüze táplálja
Hisz annyi szegény árva várja,
Hogy békét szüljön a világ.
Vágom a fát,jó nagy halomba
Havat sodor a szél arcomba,
De be kell fütnöm a nagykatlanba.
Nem fagyhat meg a világ!
4 hozzászólás
Szia nagyon tetszett a versed.Örülök hogy olvastam a versed.Láttalak magam előtt ahogy hasítod a fát, az elmúlt hetek kemény hidege igazán idokolttá tették azt, hogy az emberek egy kicsit másokra is odafigyeljenek. Üdv:manna
Kedves székelyke!
A favágó a fa hóhérja s az erdő orvosa is egyben…,tetszik a versed, igazán aranyos és megható, hogy eljátszol a gondolattal hogyan lehetne felmelegiteni, felovasztani az emberiséget ebből a fagyos állapotból, amit saját maga teremtett meg. Remélem és bízom benne: egyszer sikerül!
gratulálok, üdv, eszkimo.
Ha az egész Hargitát kivágnánk, sem melegedne fel a világ.
Grat. a versedhez!
Szia székelyke! Hamarosan vége a télnek és nem hiába dolgoztál. Legalábbis én felmelegedtem a versedtől. Köszönettel: István