Hóviharral lépünk őszből a télbe
Remény sörénye száll a szélbe
Ő most érzi először idén
Mily zord is e vidék
Szaporán lépdel
Közben kimérten kémlel
Nem látott sose havat
S fagyott tócsákat,tavakat
Most gondol s nyerít egyet
Tán bátorságot merít,egy cseppet
Nyakán most lazul e szár
S így félelme hamar elszáll
Már zsugorodik a táj is
Minden gond elmúlt már is
Piros játék tetők látszanak lenn
S parányi törpék játszanak fenn
Együtt vágtázuk hófehér réten
Az életet élvezzük most is,télen
Alattunk a hó halkan roppan
Remény patája már csak jégen koppan
De most már kengyel előre,derék hátra
Csupán ez készteti őt a megállásra
A nap rövid ugyan,de emlékeinkben örökké élni fog
Barátom a széltől már félni sose fog
Most bevonulunk melegedni félre
Hogy patás hősünk örömmel gondoljon a jövő télre
1 hozzászólás
Hát a verselés…szakmailag, hogy úgy mondjam…De a téma, a ló, az klassz!!!
Szia: én