…vagyok…
Törött csontok, törött gerincek,
Elfelejtett szavak, ígéretek,
S most csak… nincsek,
Kilúgozott élet , loncsos tincsek,
Mégis vagyunk mi kiátkozottak,
Mi mint kopott, ócska kilincsek,
Nyit-e velünk új ajtót az élet,
Kaput nyitunk vagy ablakot,
Feledni szeretnénk az elmúlt ,
A gyötrelmes éveket,
Feledni a szörnyű századot,
A megölteket , a gyalázatot,
A sok fájó emléket,
Megőrizni magunk, megbocsátani,
Fényesre koptatva nyitni új napot.
…
Ma ismét türelmet kértek,
Bizalmat , újabb áldozatot,
Már nem kell több csalfa ígéret,
Elloptátok a múltunk, és
Most lopjátok a jövő századot,
Szállnak az évek, csak szállnak,
S mi nekiveselkedünk a nagyvilágnak,
Tanuljuk a türelmet, a néma büszkeséget,
Éltetjük magunkban a szépet,
Törött csontunk összeforr, bár sajog,
… vagyok, még magyar vagyok ,
Hiába száműztek Amerikába,
Vittek Szibériáig a kopott vagonok,
Került idegen felirat a szülőfaludra,
Ha magyarul álmodsz magyar vagy,
Ha azt mondod, édesanyám, Istenem,
Magyar vagy, s én megértelek,
Mert én is az vagyok.
2 hozzászólás
Kedves István!
Szabad formában írt verseden végigvonul egy láldozott időszak miatt bánkódás, a rossz feledése, de végül a haza iránti megbecsülés, magyarságod megvallása és a szeretet csendül ki.
Sajnos, hosszú időkön át Ott fenn, elfeledkeztek rólunk, magyarokról. Annyi megpróbáltatás, oly sok bánat tartoott hozzánk. Nehéz még reménykedünk is, mégis azt kell tennünk!
Az antológiákban megjelent alkotásaidhoz gratulálok!
Üdvözöllek: Kata
Kedves Kata!
Köszönöm kommentjét, megtisztel.
Szabad tudnom melyik antológiával találkozott?
Üdvözletem
István