Valami elveszett, egy lélekrezdülés,
egy csipet érzelemvilág, egy kevés
láng a tűzből, mely elvileg melenget,
nem pusztít, megillet, magához enged.
Valami elveszett, mi nem megfogható,
valami elveszett, megrogyott a szó,
mint nádtető, vályog, hiába kivárok,
próbálok másképp. Valami szivárog
innen, mint víz csövön, folyton rám köszön
a csend itt, nem lendít előre öröm.
Elveszett valami, egy szikrányi tán,
elveri jégeső, húzom csak igám.
12 hozzászólás
Kedves Andrea
Tetszett a versed és benne a hasonlataid, nagyon jók.
Szeretettel . Ági
Kedves Ági!
Köszönöm, hogy olvastad a versemet.
Üdv,
A.
Nagyon szépen kifejezted
a szorongást!
Gratulálok:sailor
Szia silor!
Gyakorlatilag igen, erről van szó. Van, amikor olyan megfoghatatlannak érzünk mindent. Köszönöm, hogy itt jártál.
Üdv,
Andi
Nagyon szép és sokatmondó a versed.
Szeretettel
Ida
Köszönöm, kedves Ida.
Üdv,
A.
Kedves Andrea!
Szépen írtad le versedben ezt az érzést, tökéletesen átjött a hangulata. A jelzőid és a hasonlataid is nagyon tetszettek.
Szeretettel: Zsóka
Örülök, kedves Zsóka, hogy így gondolod, köszönöm szépen.
Üdv,
A.
Kedves Andrea !
Megfogalmaztad helyettem, amit most valamiért nem tudtam szavakba "önteni".
Gratulálok, nagyon tetszik a versed…
Szeretettel olvastalak: Zsu
Kedves Zsu!
Köszönöm pozitív visszajelzésed. Sokszor én is vagyok úgy, hogy nem megy az a bizonyos szavakba öntés. Rájöttem, inkább az időre hagyom, jobbítson a helyzeten. És ez be is válik, úgy hiszem, hisz olyan jól megfogalmaztad… 🙂
Üdv,
Andi
Kedves Andrea!
Nem lehet mindig vidám a ember. Versedből kiérződik lehangoltságod és igazán jól érzékelhető, amit Te nagyon jó kifejezésekkel tártál elénk.
Szeretettel: Kata
Köszönöm, Kata! Az a vicces, hogy nem is voltam lehangolt annyira, inkább csak híján voltam a pozitív gondolatoknak. Szerencsére ez nem mindennapos.
Üdv,
A.