Míg élünk, mindig szüretelünk,
szőlőt, lehet épp bő termésünk,
kevés sikerünk, sok kudarcunk,
megnyert csatánk vagy vesztes harcunk,
szerezve örök ellenséget,
régi-új arcot, csakis szépet,
áhítunk csöndet, tartós békét,
gyűlöletre nem hajlunk hétrét,
aromás örömöt, ízes gyönyört
élvezve, látva: a gólya költ,
látni kisgyermek születését,
lábra kapását, elesését,
mindennek kezdetét és végét,
síró hang mint múlik el végképp,
tavasszal, nyáron, ősszel, télen,
színes avarban, hóesésben
ó- vagy újborral telt poharunk,
apró sikerre is koccintunk,
fájdalmas gyászban, ünnepeken,
tűnődve, van-e hű szerelem,
állítjuk, tettünk kerek, remek,
eredmény válaszol mindennek,
maga is örül, emberé lesz,
kinek az édes mindig kedves,
sír vagy kacag felnövő gyerek,
mint ez a fürt, ha ágon remeg,
érzed kezedhez simulását,
letéped, máris hajt az ábránd,
körülötted, együtt remélve,
bor űz majd újabb szerelemre,
szeretetünk dús lombot növeszt,
lassan eléri már az ereszt,
vigyázol minden fürtre, szemre,
mint e szivárványszínű kertre,
hol már régóta szüretelünk,
jó barátunk nyárias őszünk,
kegyelmet, erőt ad még nekünk,
szinte a puttony nem is terhünk,
piros jókedvünk kádba csobban,
hordó zenélhet jóllakottan,
s ha életünkből héjak, magvak
ruskóként végleg kimaradnak,
pohár csendül valamiféle
szerény, de tartós győzelemre,
jajgatás helyett új nótára,
új ritmust emelve a lábra,
támadjon bár száz darázs raja,
monoton zümmög csak kórusa,
s ha az életkedv inni enged,
nem fájdalom tarol le mindent,
leszűrve mustként tanulságot,
kin fog még mindig ősi átok,
kinek jutalmaz huszonegyet,
lásson már végre ő is tengert,
lassúbb léptűt is öröm illet,
költő, legyen számodra ihlet:
léted magadhoz méltó szüret,
adhat sokat vagy épp keveset,
csorduljon hát ma poharadba
sorsod szépsége, valósága,
gyötört lelked ne azt vizsgálja,
mi van, éppen mennyi van hátra,
termésed, napod áldomása
vigyen új élet-utazásra!