Vallomás

Fekete felhő, alatta szőke lénnyel, nem látni az arcát , szorítja két kezével,
keserű könnyei marják szét arcát, fájdalomtól ég ő, kínzó tűzben újjá…
szeretnék mindent jóvá tenni érted, minden egyes lépés csak rólad szól és kérlek,
hagyd hogy megtehessem, hogy újra bízhass bennem, szeretnék könnycseppként száradni szemedben.
tudom jól, hogy elszúrtam, hogy mindent tönkre tettem, de hiányzol és kellesz nekem, bármivé is lettem.
az érzéseim nem változtak, de már mindent másképp látok, fáj a szívem,érted vérzek, mindent úgy sajnálok!
hiszem azt, hogy megszeretsz, még látsz bennem is szépet, most csak annyit kérek bocsájts meg, minden tettem vétek.
bármennyire fáj most neked, tudd, nekem sem könnyű, de itt vagyok és sose feledd, idáig együtt jöttünk,
hát most ne engedj el, bármi rossz is, ragadj meg erősen, fájó szívvel együtt menjünk, de ne fussunk előre…
szépen lassan, minden lépést jó mélyre taposva, muszáj lesz új lábnyomokat rajzolnunk a porba,
te menj elöl és vezess végig, én meg némán majd követlek, és ha újra bízol, bízva bízzál, mert örökké szeretlek!