Szeretlek, szeretlek,
végtelen ölellek,
s rettenve lehelem bele
e roppant titkot a tengeri szélbe:
Szerelek, szeretlek!
Többé nem kereslek,
hisz ragyogó két szemed
Nap s Hold lett szívem felett.
Szeretlek, szeretlek,
csak loppal figyellek –
nehogy elkívánja boldogságomat, Téged
egy féltékeny isten, s megszökjön véled…
Szeretlek, szeretlek.
Hogy miért, ne kérdezzed,
sem szőke Tisza, sem havas Kárpátok
nem értitek, ki nem találhatjátok.
Szeretlek, szeretlek,
mint habfelhők az eget,
mint tó a nádast, mi karéjozza,
mint tűz az esőt, mi lángját kioltja.
Szeretlek, szeretlek
szívemmel simítom szívedet
s azért fohászkodom némán a végtelen mennyeknek:
bár mindent megkapnál tőlem, boldoggá hadd tegyelek!
2 hozzászólás
Drága Suhanó!
Vallomás reád, mi jött… part s tengerhab között…
Ez a folyamatos ismétlődés – még az ilyen sokszor használt szó esetében (Szeretlek) – sem volt zavaró! Még mindig elámulok, olykor annyira érdekes, ismert, érzetes szavakat használsz: tengeri szél, szőke Tisza, havas Kárpátok, karájozza, kioltja. Köszönöm.
Kritika: "csak loppal figyellek" – gondolom elírás ; a "véled" szó kissé a múltba repíti a verset, de valahogy számomra nem passzolt, míg a "kérdezzed" meg is akasztott, de az ezekután lévő képek és hasonlatok feledtették.
Köszönöm.
Versed nagyon hangulatos, szép kifjezéseket használsz, s még a formátlan formátlannak – amit használsz – is van jelentése, amint lefelé jobbra kinyúlnak a soraid.
Ifjú korod ellenenére-örömére tetszik a versed. Sokat írjál, mivel azzal leszel egyre jobb.
Máskor is szívesen elolvasom majd a versed.
Szeretettel: Kata