Két éve történt az egész,
Mikor elborult az elméd.
Olyan szavakkal dobálóztál,
Amivel nem kellett volna talán.
Akárhányszor megláttalak az utcán,
Legszívesebben odamentem volna hozzád
És jól felpofoztalak volna,
Hogy nézzél magadba!
De nem tettem,
Helyette a múltat elfelejtettem.
Majd egy szép napon jött egy levél tőled,
„Nagyon utálsz még? Hm?!”- ezt kérdezted.
Amire először csak bámultam,
Majd végül írtam, hogy nem utállak.
Vártam válaszodat,
De az elmaradt.
Írtam megint Neked,
Arra már válaszoltál Nekem.
Ugyan nem vallottál benne szerelmet,
De nem baj, majd lentebb olvashatod érzéseimet.
Szép lassan újra jóba lettünk,
Most pedig egy hajszál választ el, hogy együtt legyünk.
Az érzéseinket már kinyilvánítani nem félünk,
Mert szinte egymásért megőrülünk.
Ami a legjobban tetszik Benned,
Hogy apró bókokat szórsz nekem.
Ugyan most nem lehetsz itt velem,
De szeretlek Téged, ezt ne feledd!
Kétévnyi utálatból szerelem…
Nos, igen! Ez kell nekem!
Na és persze Te, aki minden hímneműre féltékeny!
2 hozzászólás
Szia Eddie!
Izgalmas és tanulságos a történeted, lám, ellenszenvből is kialakulhat egy szerelmi kapcsolat!
Itt a bizonyíték, hogy nem szabad a látszatra és az előítéletekre hallgatni.
Kicsit túl szabad a versed, de legalább átjön a teljes személyiséged, így polírozatlanul, nem akarsz se jobbnak, se rosszabbnak látszani, mint az életben.
Ez pozitív írói hozzáállás!
Csak gratulálni és sok boldogságot tudok kívánni.
Üdv.:Tamás
Szia Jerry!
Úgy érzem megtaláltam az ellentétem az életben, akivel remélem, lesz is valami. Már rám férne egy kis boldogság.:)
Hirtelen haragú ember vagyok, de nem haragtartó, de anno ő ezt nem tudta. Így várt egy ideig.
Köszönöm, hogy benéztél!
üdv: Eddie