elmém végső határnak feszülve,
testem minden tagja téged kíván,
apró bajt hatalmasra nagyítván,
úgy sóvárgom ölelésed után,
mint senki még e világon talán.
Érzem ajkad édes gyöngy-harmatát,
érzem, mikor karod kéjjel fon át,
érzek még minden apró érintést,
s a közös repülést is érzem még,
úgy sóvárgom méz-csókjaid után,
mint senki még e világon talán.
Gyönyörűbb vagy mindennél, virágom,
s hogy sok a hibám, igen, belátom,
suttogásod mégis itt él bennem,
s mikor azt mondod halkan: szeretlek,
úgy sóvárgom angyal-hangod után,
mint senki még e világon talán.
Igyekszem, hogy jó társad maradjak,
sírni neked okot sose adjak,
éltem adjam érted? én nem félek,
s remélhetem csak, hogy Te is érzed:
úgy sóvárgom tested-lelked után,
úgy sóvárgom egész lényed után,
mint senki még e világon talán.
3 hozzászólás
Kedves Joxemi!
Vallomásod nem semmi…
Igaz szerelemről tanúskodó sorok,
Gratulálok!
hát igen ilyen a szerelem, remélem nem csak sóvárogsz, hanem viszonzásra is talál!
Barátsággal Panka!
Kedves Joxemi!
Gyönyörű szerelmes verset írtál, remélhetően akihez íródott szintén így érez.
Barátsággal:Margó