A változás illatát érzem a levegőben
Mikor hazafelé a nap lemenőben
Szívemben marcangoló fájdalmas érzések
Agyamban megválaszolatlan kérdések
Kérdezem a Sorsot, kiabálva, mérgesen
De hangom csak a semmibe rohan ércesen:
Miért kellett minket egymáshoz íly közel hozni,
Ha egymásnak ekkora fájdalmat tudunk okozni
Hazugság elmenni és itt hagyni Téged
Félek ezt talán soha meg nem érted
Most itt maradni maga fájdalom
Bármit teszek valakinek fáj nagyon
Ki nem mondott szavak és mondatok
Nem szabad, most semmit sem mondhatok
A boldogságod az első Nekem,
Hogy szenvedni láss nem tűrhetem.
5 hozzászólás
Kedves Qczi!
Bizony életünk szüntelen változás, ráadásul ha nem akarunk, akkor kapunk és adunk fájdalmakat. Szép verset írtál!… " kiabálva, mérgesen ".
Szeretettel gratulálok: pipacs
Kedves pirospipacs
Köszönöm, hogy itt jártál. Igen, ezekben a helyzetekben az a legroszabb, hogy az irányítás nem
nálunk van. Úgy bántunk meg másokat, hogy pont az ellenkezőjét szeretnénk elérni…
Üdvözlettel Qczi
Igen, sajnos előfordul, hogy bármit teszünk, az senkinek sem jó. Maradni, vagy menni, ez itt a kérdés. És nincs jó válasz, mert ketten kétfélét akarnak. De az önzetlen boldogítástól meg mi leszünk boldogtalanok… hát, ilyen a szerelem, a szeretet.
Köszönöm az hozzászólást, értékelést és hogy itt jártál.
Valóban elég bonyolultan van ez kitalálva, hogyan lesz a szeretetből, szerelemből oly könnyen bánat, boldogtalanság, fájdalom… De hát ilyen az élet, nincs mit tenni.
Bonyolult az élet…ezt mi már csak tudjuk…kortól és nemtől függetlenül…nagyon jó vers