Van az úgy, hogy érezni fáj,
Sebzett lélek kínoz halálra,
Perc mikor ész és szív határa,
Elmosódik mint festői táj.
Mint holló, amely csak károg szüntelen,
Légkalapácsként fejemben végtelen,
Van az úgy hogy annyira fáj,
Hallani azt, hogy: Soha már!
Megbánva, vagy talán nem?
Átélni embertelen…
Van az úgy, megbánni kár,
Még akkor is, ha nagyon fáj!
S, ha látni a remény lángját újra,
Egy boldogabb kapcsolatra futja,
Akkor is …
Van, hogy a szív nagyon sajog,
S az arc valahogy mégis mosolyog…
8 hozzászólás
Kedves Angelface!
Nagyon szépet írtál! Az utolsó két sor tetszik
talán a legjobban.
Gratulálok, és köszönöm hogy olvashattakak.
Kedves Zsike!
Jól esnek a szavaid, köszönöm, hogy olvastál, gyere máskor is!
A.
Tudod, megint olyat találtam, ami úgyérzem, az én érzéseim közvetítője!
Nagyon szép, és valóban: “Van úgy, hogy megbánni kár
Még akkor is, ha nagyon fáj!”
Még az is tetszik, hogy a remény lágját is belecsempészted!
Na meg az utólsó sorok!!!
Kedves Dóri!
Nagyon örülök, hogy rám találtál… köszönöm kedves szavaid! Olvass máskor is!
Szeretettel: A.
Kedves Barátnőm!
Az egész vers, a valóságot tükrözi.A legjobban az utólsó 2 sor fogott meg.Bizony igaz, és jobban is járunk, ha ennél a taktikál maradunk.
Baráti öleléssel:Kriszti
Kedves Kriszti!
Nagyon köszönöm, hogy itt voltál, és olvastál.
Ölellek: A.
Nagyon szép!
Köszönöm Brown!
A.