Vándor

Megfagyott ítélet Déli sark a neved,
Hófödte csúcsokon bimbózik az élet,
Jégbevájt érzelem csöpp szeretet sincsen
Ezen a sarkon mi felmelegítsen.
Szerelem is talán csak hó alatt létezik,
Jégkunyhó mélyén eszkimó rejtezik.
Emberek arcok, sorsok életek
S a fehér táj csendes bizton remélhetsz
Nyugalmas éltet a hó hazájában,
Hová jutni nehéz csupán sóhajokban.
Csak gondolat szárnyán lehet ott lelked,
S csipkés jégvirágot sohasem lehelhetsz.
Vándor útnak indulsz s végtelenbe lépsz
Hosszú bottal kezedben kopott ruhádra nézz!
Oly út helyét mi végéig egyenes,
Soha nem lelheted.
Mire vállalkoztál hosszú kanyargós út,
Hegyre föl völgybe le széles keréknyom fut.
Ha szívod az út porát emlékezz meg vándor
Azon emberekről kik ezen csapáson haladva lettek naggyá,
Nemzetünk dicsői kik még ezer utat jajonva jártak,
S támadtak bátran ország ellenségre,
Ha kellett a hazának férfikéz szüksége.
Kitaposott ösvény amin haladhatsz,
Szállást éjszakára a természet adhat.
Erdőben pihenhetsz réten járhatsz nappal,
Folyó vizében fürödhetsz halakkal,
Tiszta vizű forrás csillapítja szomjad,
S hogy éhséged elvedd mezőn vadat foghatsz.
Hosszú kanyargós út vége soha nincsen,
Szíved gyenge ahhoz, hogy előre tekintsen.
Pedig eléred majd a fehér hó hazáját,
Világosan láthatsz minden gonosz tettet,
De hiába nézel feketén fehéret,
Boldogulásodért jégvilágban élhetsz.