Varjak!
Élesen lebbenő ében szárnyak
acél csőrök sebet vájnak
vörös virág nyílik bennem
homok issza pergő könnyem
tintaszínű felhők között
kereszt-formát felöltött
a jégkék villám és mennydörgés
falak zárnak, sehol egy rés
nincs menekvés.
Kripta zárja kattan
alattomban, halkan
s hófehér ruhában
áll a szürke tájban
neveti kínomat, nem ereszt soha már
a Varjú-domb titka, könyörtelen Halál
Varjú-domb
Szerző: Suhanó
4 hozzászólás
Helló!
Érdekes vers, annyi biztos. Megborzongató, találó képekkel kirakva. Tetszik. 🙂
Egy dolgot azért megjegyeznék: egy versben vagy legyen rendes központozás, vagy egyáltalán ne legyen benne. Mert így kicsit olyan képzete lesz, mintha az írója nem figyelt volna és elírta. De legyen ez a legkisebb hiba. 🙂
Kk
Kedves Suhanó!
Valóban, elég abszurd a versed. Én még aláhúzom Kreeteeka megjegyzését, sőt, megtoldom, hogy a modern verseknél is helyesebb, ha normál mondatokba foglaljuk a mondanivalónkat, a szabad forma a külalalkra vonatkozik, de a helyesírás szabályait nem hagyhatja figyelmen kívül. Ez az én véleményem, s baráti jótanácsnak szántam. A döntés viszont mindenkor a szerzőé.
Üdv. Kata
Kedves Suhanó!
Kissé tömény lett a versed szerintem, ami abból is adódik, hogy bár elég rövid, nincs tagolva, egy lélegzetvételre kell megemészteni az egészet.
Különben egész jól sikerült, időnként remek ritmusokkal, jó dallamot adsz a versednek.
Üdv.:Tamás
Kedves Suhanó!
Szőrállító szóképeket gyártottál amikért fogadd gratulációmat… Én az önnön hangulatom szerint oldottam meg a központozást – köszönöm, hogy rám hagytad! 🙂
Üdv!