Számolok minden percet
Végre mikor ölelhetlek?
Oly lassan mennek a percek
Mikor lesz végre este?
Várom már, hogy karodba zárj,
Csókodra szomjas a szám.
Vágyom már, hogy karodba zárj
Együtt lehessünk végre már!
Gondolatom mindig ott van
Veled ahol szállásod van!
Itthon hiányodról mesél
Az ágyunk mely üres!
A szobánkba be sem megyek
Nem bírom az ürességet!
Nem tudok én úgy aludni,
Hogy nem ölel át senki!
Nem vagyok én ahhoz szokva,
Hogy egyedül megyek ágyba!
Nincs akihez, hozzá bújjak
Nincs, akit megsimogassak!
Ezért inkább ébren vagyok,
Hisz aludni úgysem tudok!
Várom már, hogy este legyen,
S két karodban aludjak el!
2 hozzászólás
Szia! Ismét egy szenvedélyes szerelmes vers. És micsoda lüktetés van benne. Fájdalmas érzés távol lenni, de százszor jobban lehet a közös pillanatokat értékelni, akkor mikor a távolság már megszűnt. Igazán szép sorok. Gratulálok: A.
Köszönöm. Sajnos nagyon kevés volt a boldog közös pillanat, remélemegyszer már vége lesz.