Vastüdő

Csodákba kódolt hiú reménnyel
várom a holnap óvó perceit,
ahogyan koldus jómódút kérlel,
úgy lesz sóhajom immár ezredik.

Rohanó idő pörgő percei
lassú, kövér órákká duzzadnak.
Súlyával csak tüdőmet terheli,
elég az, hisz könnyen megfulladhat,

ki a karját magához szorítja,
s nem is csapkod a mélyülő vízben,
hiszen a csónak centiknek híja,

ha legalább önmagához híven
akaratnak süllyedő hiányát
váltaná fel buzgó hit, imádság.