Meseszerű ködbe ül a távol,
üvöltenék megveszett zajától,
nyomoronc szavaim koppannak némán,
szapora hangokkal felmetszik a vénám,
elvárások küzdenek velem sikongva,
arcom ívét sötét ponyva alá nyomva,
nincs itt helyed ! Rikácsolják vihogva,
inkább adunk pénzt lekváros pirogra,
zabáljál, ne bugyuta szavakat köpködj,
verseiddel kár halott költőket ölnöd,
takarodj, húzz mamuszt a szétfoszlott múltra,
talán egyben tartja a postafordulta,
hogy ezt miért adjuk neked ingyen,
mi vagyunk, nem tudtad? Mi vagyunk az Isten!
2 hozzászólás
Szia Edit!
Csak az isten(ek) nem tudják, hogy őket meg az emberek teremtették, ráadásul sokat köszönhetnek a költőknek. Aztán a fejünkre nőttek.
Üdv: Kati
Kati! Olyan jókat mondassz! Jól esik, mindig jól esik. Köszönöm! ❤❤❤