Az útjának itt van vége.
De tudja ez is csak pihenő
Most jön a neheze az emelkedő
Abba a bizonyos betűs életbe
De az enyém itt kezdődik
Fáj de itt kell hagyom Őt
Neki való a kedves pihenő
Azért majd néha feltűnik.
Emléke marad az emlékem.
Emlékem lesz neki az élmény
Döntéseim néha dühösen bírálva
Korhol majd édes álmomban
Az útjának itt van a vége
Az ösvény immár keskenyebb
Én is óvatosabban lépkedem.
Egyek voltunk nem feledem.
2 hozzászólás
Sokszor véget ér az út, és el kell válni a másiktól. Az ösvényen egyedül megyünk tovább, de ha az emlékezés megőrzi, az a nagybetűs élet sem lesz olyan nehéz…
Kedves Alia!
Mondjuk ki: mind felnövünk egyszer. Az emberben mégis marad egy darab a gyermeki ártatlanságból, a gondtalanság utáni vágyból, és amíg él, megőrzi azt. Nem engedhetjük el magunktól ezt a kis darabot, mert segít átérezni az élet örömeit.
Gratula!
Jox