A jólismert és mégis százszor új,
a szél, a szellő ahogy egyre fúj,
ami percről-percre változik,
ami mégis, mégis a régi mindig.
Friss illat, levegő, távoli zúgás,
kék, lila, fekete, szürke óriás,
az égen átzuhanó fehér csík,
a csöndbe, a végtelenbe beléhasít.
Egy illat, lehelet, a végtelen szaga –
itt van körülöttem a végtelen maga.
(2006. április 1., Bécs)
3 hozzászólás
a vége megfogja az embert. gratu és csak így tovább!!!
sanna
az utolsó két sor tényleg nagyon ott van!
Szia Zsázsa!
Szerintem Te is álltál már éjjel a szabadban, a semmi közepén, felfelé tekintve a csillagokba, amikor úgy érezted, Te csak egy kis pont vagy a roppant űr közepén. 🙂
Üdvözlettel:
AV