a Dombnál voltunk
fogtam a kezed
a víz felszínén
felhők úsztak
s a nap villant a tükrén
amikor megöleltél
amikor
két karommal
megöleltelek
Csókjaidban
minden tűz és méz volt
az ég egy darabja
leszakadt
nevetett
ujjaidban
száz sebesült tigris vonaglott
ahogy
rámkulcsolódott
a tenyered
már nem számított
hol vagyunk
köröttünk nem volt
senki sem
megszünt minden
külvilág
csak te voltál
és csak én
s ez a még forró
őszi nap
odfent
1 hozzászólás
Szia! Tartalom és forma tökéletes egysége valósul meg ebben a versben, Egy nyári nap, telve szerelemmel a tó mellett. Illetve csak álom….de álom és valóság egymás ikertestvérei! Üdvözlettel: én