Álom és ébrenlét határán
a két karomat tárnám feléd.
Megszeplősített lett a vágyam,
lázasan rejtené szégyenét.
Elbújni lenne jó valahol,
talán a világ másik felén.
De zárbékót rakott rám a hold,
– hogy itt és most és mindörökre –
s tiszta arccal világlik felém.
Vigaszt keresve
By szilkati
4 hozzászólás
Szia Kati! 🙂
Annyira, de annyira el tudsz vinni a verseiddel! 🙂
Ahogy olvastam, már jöttek is a könnyeim. Nagyon értesz a lélekfacsaráshoz, de jó értelemben.
Nekem szükségem van az ilyen versekre, mert önmagam is látom bennük, tudok azonosulni a gondolatvilágoddal.
Köszönöm, hogy olvashattam. Csodálatos. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin!
Köszönöm, hogy elolvastad. Jobban szerettem volna, ha inkább felvidítlak, mint ahogy az Orr-monológgal sikerült. De most én is "lélekfacsarós" időket éltem-élek. Igaz, annyira már túl vagyok rajta, hogy tudok róla írni.
Szeretettel: Kati
Kedves Kati!
Határok, álom és valóság, vágyódás, vágyak, rejtőzködés, szeplő, tisztaság – mennyi minden megfér néhány sorban. Művészet leírni, művészet költészetet varázsolni a hiányból, a fájdalomból, a szorongásból. S bár talán megélni annál prózaibb, de azért ember az ember, hogy mindent fölemeljen, letisztogasson, és értékké tegyen. Örömmel olvastalak.
Üdv: Laca 🙂
Kedves Laca!
Ellentétes érzések között vergődöm mostanában. Félig már sikerült "kilábolnom". Csak egy kicsit kell felülről nézni a dolgokat, és akkor már írni is sikerül róluk. Köszönöm az olvasást és a véleményezést.
Üdv: Kati