A messzeségre fátyolok borulnak,
mögéje bújva mennyi régi szép
mesén mereng vajúdva még a tegnap,
de gyenge, hisz kiadta mindenét.
Adott csodálni egy kerek világot,
miközben éled, egyre bámulod,
mivé csitult a hév tüzelte lángod,
vajon hová gurult a holnapod?
Az éveken rohanva nem vigyáztál,
parázs maradt csupán a régi láng,
de nemsokára hűlt hamut találnál,
alá maholnap elmerülsz talán.
Ne hagyd világodat ködébe űzve
kihunyni, tartsd meg és vigyázz a tűzre!
4 hozzászólás
Bár igazad lenne!
tisztelettel: túlparti
Én is csak remélem…
Kedves Imre!
Csodaszép verskezdet: “A messzeségre fátyolok borulnak,
mögéje bújva mennyi régi szép
mesén mereng vajúdva még a tegnap”, mely megadja azt a szomorkás, méla, merengő hangulatot, ami minden versedre jellemző, s annyira közel áll szívemhez /talán koromból kifolyólag/. Megint gyönyörűt alkottál, gratulálok! Igen, ismerős: “mivé csitult a hév tüzelte lángod”, “parázs maradt csupán a régi láng”. Jó tanácsot adtál magadnak s nekünk, vigyázzunk a tűzre, a magunkéra, s a közösre is, ne hagyjuk kihunyni se a magunk, se a közös világunkat.
Szeretettel:
Dona
Kedves Dona!
Hálásan köszönöm szavaid és kitüntető figyelmed.
Barátsággal, Imre