Rettegünk, hogyha az ég haragszik.
Megáll az élet, olyankor taxik
sem járnak. Kialszik a sok neon,
sötét takaró van a városon.
Tombol a tánc fenn, a villámoké,
széllovag rajtuk, mint őrült zsoké.
Zuhog és hangosan pattog a jég.
Majd a nap felsüt, s mint színes nyakék,
szivárvány fonja a kék kárpitot.
Itt van a béke, a rég áhított…
7 hozzászólás
Kedves Klára!
Nagyon tetszik ez a versed is. Szinte látom, érzem a vihart, nagyon szemléltető.
Gratulálok! Magdi
Kedves Klári!
Igazán szemléletes a vihar, majd ahogy kisüt a nap… káprázatos! 🙂
Szeretettel, Ida
Kedves Magdi és Ida!
Köszönöm szépen itt jártatok! 🙂
Szeretettel: Klári
Szia Klári! 🙂
Itt még nem hagytam nyomot, pedig első olvasás után is elgondolkodtatott a versed, erre tisztán emlékszem.
Éppen a béke az, ami nyomot hagyott itt bennem.
Mert béke van, hozzá mély lélegzetvétel.
Köszönöm, hogy minden versedből ez áramlik felénk, méghozzá kristály-igazul. 🙂
Csak rajtunk múlik a végkifejlet. 🙂
Köszönöm soraid és az energiát, ami felőled árad mindenkor, mindannyiunk felé. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin!
Igen, teljesen igazad van: azt próbáltam érzékeltetni, mennyire jó a vihar utáni csend, békesség. Köszönöm! 🙂
Szeretettel: Klári
Természeti jelenségnek színessé tett írásából, az áhított béke kiviláglik. Nagyon szép. Éva
Kedves Éva, köszönöm szépen. 🙂
Szeretettel: Klári