Vihar

Zakatol a szívem… zakatol
Remegek… félek… mennyit érek?
Ha nem érek el semmit,
Attól még jó ember vagyok?
Vagy magam után csak fájdalmat hagyok?
Szeretnék bizonyítani, igen én tudok…
De hiába küzdök az akadályok,
Nekem most rettentően nagyok.
Küzdök magammal, mosolyogni kell.
Küzdök veled, hogy ne legyen rajtam jel.
Küzdök a kötelességgel, boldogok legyetek,
S közben csak egy két pillanatot keresek.
Hol felejteni könnyű és elmúlik minden.
Kikapcsol az agyam, mert gondolkodni félek.
Harcolok, sebes árban, szemben evezek.
Az ágak meghajolnak, belém sebeznek.
De nem számít húzd meg…
Aludni nem lehet, nincs rá idő…
Húzd meg, már csak pár pillanat és vége.
Ladikom imbolyog, s a végén partra vet az ár.
Hogy nem érem el a célom, nagyon sajnálom már.
Szemem homályos, és kapkod a kezem.
Holnapra lehet, már nem ér a nevem.
Hát húzd még, kitudja meddig húzhatod?!
Kezem már gyenge, de kitartok.
Harcolok a viharral, pedig tudom felfal.
Nevetek… idegesen háborog az ég!
Látná, hogy háborgok én!
Nem számít, nem számít, már semmi.
Már nem érzek semmit, de kell még küzdeni.
Ha elsüllyed a bárkám, végre először mondhatom,
Küzdöttem, Már tudom, könnyen ezután,
Magamat, nem adom!
Ha buknom kell, hát bukjak!
De küzdelem nélkül, nem adom, nem hagyom!
Megváltoztam, nem tudom mikor…
De ha már vérzik a lelkem, a testem, és a szívem!
Akkor ne vérezzen hiába!
Mondhassák kik szeretnék!
Összetört a gyermek, talán végleg, de a vihart kiállta!